A világon a legtöbb ember a holtodiglan-holtomiglan szerelmet keresi. Azonban el kell ismerni, hogy azt megtalálni sokkal könnyebb, mint megtartani. Legyünk fiatalok és bohók, vagy idősebbek és megfontoltak, mindnyájunkra igaz legalább egyszer az életében, hogy a szerelem és szerelmünk rabjai leszünk.
A rögös út kezdete
Nem minden szerelem indul rögösnek, sőt, a kapcsolat kezdetén a szeretőket körülvevő rózsaszín köd jótékonyan fedi el az összes kisebb és nagyobb döccenőt az út elején. Az első hetekben, hónapokban a legtöbb férfi nemcsak szerelmes, hanem egyben hősszerelmes is.
Véget nem érő összebújások, hatalmas kirándulások, ahol nehezére esik megállnia az ember fiának, hogy partnerének csak a vállát, derekát ölelje át, és ne részesítse előnyben a nyílt utcán szerelme egyéb hívogató, vonzó testrészeit, telt idomait. A szerelem hajnalán a legtöbb férfiban fel sem merül, hogy lesz, lehet olyan helyzet, amikor a potenciazavar bekúszhat a hétköznapokba, és belülről mérgezheti meg a kapcsolatot, egyúttal áshatja alá a férfi önbecsülését és a nő önbizalmát.
Aki segíthet
Fontos, hogy az ember szembenézzen a problémával. Merevedési zavarok esetén ajánlott felkeresni háziorvosunkat, továbbá igazi kincs lehet egy olyan barát, akinek képesek vagyunk megnyílni, aki előtt nem szégyelljük problémánkat, és aki segíthet nekünk megtalálni a személyre szabott megoldást.
Ha potenciánkkal kapcsolatos problémánkat partnerünkkel is meg tudjuk beszélni, a kapcsolat nagyobb eséllyel éli túl a nehézséget, sőt még inkább összekovácsolhatja a feleket.
Természetes készítmények
Amennyiben egészségügyi szempontból mindent rendben találnak nálunk, és a zavar nem állandó jelleggel áll fenn, érdemes a természetes szerekhez nyúlni. Remek potencianövelő hatással bíró növények a fahéj, a ginzeng, a maca, amelyek fűszer gyanánt vagy teaként használhatók, továbbá állati eredetű potencianövelő az osztriga, a tojás és a kaviár.
Ha megtaláljuk a számunkra megfelelő, kíméletes megoldást, visszaállíthatjuk az éjszaka pezsgését, kapcsolódhatunk újra partnerünkhöz pontosan ugyanúgy, mint a probléma megjelenése előtt.