Hatalmas felújítás elébe néz hazánk egyik legszebb építménye, avagy a keszthelyi Festetics kastély. Az intézmény, majd az MTI beszámolója szerint a felek már aláírták a vállalkozói szerződést, átadták a munkaterületet is, így megkezdődhetett a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum több mint 2 milliárd forintos fejlesztése.

Uniós támogatásból

A keszthelyi Festetics Kastélyt üzemeltető Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. szóvivője szerint a Hétköznapok és ünnepek egy hercegi kastélyban – A keszthelyi Festetics-kastély évszázadai című projekt keretein belül, egy uniós pályázaton nyertek 2 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást, amit teljes egészében a történelmi épület felújításának szeretnének szentelni. Noha az általános generál-kivitelezésre kiírt első közbeszerzés korábban eredménytelen lett, a 2014 októberében közzétett második ajánlattételi felhívásra azonban sikeres pályázatot nyert a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. is.
A felek már megállapodtak a felújítás ütemében, ezáltal az intézmény keretein belül három helyszínen zajlanak majd nagyobb munkálatok. Megújul például a kastély főépületében a teljes főbejárat, valamint annak egész környéke, az emeleti kiállítás, de még a pincerészen elhelyezkedő bormúzeum is. Ezen felül felújítás és átalakítás vár még az irodaszárnyra, a gazdasági bejárat, illetve a hűtőgépház környékére, illetve kialakításra kerül egy több mint 1500 négyzetméteres ideiglenes kiállítótér is.

A kastély környéke is megújulhat

A hatalmas beruházás legjelentősebb része alighanem az egykori Amazon szállóhoz köthető, ami megmentésre szoruló műemlékként turisztikai hasznosítással, 1,1 milliárd forintból újulhat majd meg. Az épülettel több célja is van a kastély üzemeltetőjének, így a Főúri utazások címmel állandó kiállítás nyílik benne, méghozzá egy veteránautó-látogatóközpont társaságában. Szintén ebben az épületben kap majd helyet egy több funkcióval ellátott rendezvényhelyszín is. A beruházás részeként megújul továbbá a kastély pálmaháza is, ezáltal a látogatási útvonalnak már része lesz a lepkeház és a növényház is.
A tervek szerint a beruházás 2015 végéig teljes egészében befejeződik majd, mindeközben pedig az eddigi tárlatok és kiállítások zavartalanul látogathatók lesznek majd. A fejlesztéssel elérendő legfőbb cél természetesen nem más, minthogy üzemeltetői sokkal vonzóbbá, tartalmasabbá tegyék a Festetics kastélyt, illetve a Festetics család örökségét a turisták számára. Cél továbbá, hogy a műemlék minden téren megfeleljen a 21. század elvárásainak, ebből kifolyólag most feltárásra kerülnek az eddig kihasználatlan lehetőségek, a felújítással pedig kialakítanak egy integrált látogatói rendszert is, elérve mindezzel egy nagyon komplex turisztikai attrakciót a magyar és a külföldi látogatók számára egyaránt.

Hasonló bejegyzések