Az első, és talán legrosszabb eset a semmittevés esete. Mikor az ember annyira, passzív, hogy bármit kérdeznek tőle, elintézi egy „nem tudom”-mal., vagy egy „nekem mindegy” válasszal. Ezek csupán időhúzásból jók, de eredmény sose születik.
A „nem tudom” emberek nagyon is jól megtapasztalták már azt, hogy ha következetesen gyengének mutatják magukat, akkor előbb utóbb valaki úgy is megoldja helyettük a problémát, vagy eldönti a kérdést. Tipikusan gyengének tüntetik fel magukat, olyannak, akit meg kell menteni, de ez csak ideig óráig működik, mert hamar meg lehet unni, hogy a másik döntésképtelen.
Nagyon hasonló az előzőhöz, de azért mégis teljesen más, mikor az ember túlságosan alkalmazkodó. Abban hasonlít a semmittevő esetéhez, hogy ez a személy is megmentést vár a párjától, de abban más mégis, hogy pontos utasításokat kér a megoldandó feladathoz.
Nagyon alaposan képes kikérdezni a másik felet, hogy mit hogyan akarja, hogy végrehajtson, legyen szó a legegyszerűbb dologról is, mert így biztos lehet benne, ha mégis hibázik, vagy elront valamit, akkor átháríthatja a másikra a felelősséget. Ezért ő nem lesz hibás, mivel teljesen pontosan végrehajtotta a kéréseket, csak valamiért nem sikerült.
A passzív-agresszív játszma
Az egyik legrosszabb a zaklatottság része ennek a passzivitásnak. Szintén az áll a háttérben, hogy az ember döntésképtelen és másoktól várja a segítséget, a helyzetből a kimenekítést, csak nem a passzív résszel szuggerál, hanem zaklatással. Bármit kellene is eldöntenie, valami idegesítő melléktevékenységbe kezd. Vagy a tollával kattog, vagy dobol a lábával, esetleg járkál a szobában és motyog magában közben.
Végül a partnernek már annyira elege lesz ebből viselkedésből, hogy akkor eldönti ő a helyzetet, vagy kérdést, ami felmerül. A kéztördelés és motyogva imádkozás is ebbe a tevékenységbe tartozik, ez már a legvége a zaklatásnak.
Az utolsó eset a tehetetlenség vagy erőszak esete. Tehetetlenné akkor válik az ember, mikor már fizikai tüneteket is produkál döntésképtelenségében. Elkezd fájni a feje, a gyomra, rosszul lesz, végső elkeseredésében el is ájulhat. Ilyenkor aztán jöhetnek a hosszú és fárasztó kórházi kivizsgálások, melyek persze tökéletesen feleslegesek, mert fizikailag semmi baja az ilyen embereknek, csak nem képesek szembenézni a problémájukkal.
A másik véglet, mikor ezt a passzivitást erőszakossággal fedezi. Elkezd a partner törni-zúzni, üvöltözni, toporzékolni, tombolni és hisztizni, netán szélsőséges esetben bántalmazza is a másikat. Ebben az esetben viszont már nincs miről beszélni a párkapcsolatban.
