Kényelmes, egyszerű és biztonságos – ezek az egyszer használatos maszkok legfőbb előnyei, ezek az orvosi maszkok általában három-, vagy négy rétegűek, hatékonyan szűrik ki a levegőből az apró részecskéket, vírusokat. Ma már nem csak a hagyományos, megszokott kék színben kaphatók, hanem több más színben is, például rózsaszínben, feketében, fehérben, lilában, sárgában – a kínálat széles.

Ezeknek a maszkoknak megvan az az előnyük, hogy viseletük kényelmes, a fülpántjuk általában elasztikus anyagból készül, az orr-résznél merevítő segíti a még jobb illeszkedést. A virusmaszk.hu többféle egyszer használatos orvosi maszkot is kínál, melyek mindegyike kényelmes, biztonságos és egyszerű a használata. Nem árt azonban bizonyos alapvető szabályokat betartani ahhoz, hogy a maszk valóban védjen.

Nagyon fontos, hogy a maszk felhelyezése előtt kezet kell mosni, vagy alkoholos fertőtlenítővel fertőtleníteni. A száj, az orr és az arccsont elé kell helyezni a maszkot, aminek szorosan illeszkednie kell, ha pedig átnedvesedik, azonnal le kell cserélni. A levételnél ügyelni kell arra, hogy a gumi részénél fogjuk meg és utána is mossunk kezet. És hogy mit nem szabad tenni?

Igyekezzünk nem megérinteni az arcunkat, miközben maszk van rajta, ha átnedvesedett a maszk, akkor ne használjuk újra, valamint az is fontos, hogy egy egyszer használatos maszkot ne mossunk ki, ne fújjuk le tisztítószerrel, hisz ilyenkor már nem nyújt megfelelő védelmet. Észben kell tartani azt, hogy minden maszk csak helyes viselet mellett hatékony, tehát a nem jól illeszkedő maszk nem nyújt védelmet. Legyen szó akár egyszer használatos, akár FFP2 vagy textilmaszkról.

Az egyszer használatos maszkokat sokan előnyben részesítik a más típusúakkal szemben, hisz kényelmes, egyszerű és biztonságos, megakadályozza a levegőben szálló részecskék belélegzését. A zárt helyekre ajánlott, ahol sok ember van, például tömegközlekedési eszközökön vagy orvosi rendelőkben. A szakemberek azt tanácsolják, hogy akkor is viseljünk maszkot, amikor tünetmentesek vagyunk, a koronavírus ugyanis a tünetek megjelenése előtt is fertőz.

Hasonló bejegyzések